MARKOS GYÖNGYI
VÁROSRÉSZ SZÜLETETT: SZEGED–KECSKÉS ISTVÁN TELEP:
„Kecskés István telep Szeged déli részén, a Szabadkai út két oldalán
helyezkedik el. A ma már több mint 3000 fős városrész története három
nagyobb korszakra osztható.
Az első, a kb. 160 házból álló öreg- vagy ótelep létrejötte: az
első világháború után hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák
részére osztottak házhelyeket a városi bérföldek e területére. A
második, nagyobb számú beköltözés a második világháború után
történt. A város szocialista vezetése Szeged égető lakáshiányát
munkáslakás építési akciókkal oldotta meg, s ennek részeként az ekkor
már Ságvári telepnek nevezett városrészre ikerházak építését
szervezték meg a nagyüzemek dolgozói részére (1957/58 ill.1961-65).
A harmadik korszak a 20. század végén kezdődött, napjainkig tart.
Említést kell tenni Szeged település-szerkezetének egy
sajátosságáról: a telepek (ahogy Szegeden mondják „telepök”)
létrejöttéről. A 20. század első évtizedeire jellemző, hogy a
nagyvárosok peremkerületeiben alakult ki ez a település-forma, ahol a
városban dolgozó, szegény kisemberek (napszámosok, munkások,
altisztek, szegénységgel küszködő iparosok) éltek. A szegedi telepek
közös jellemzője, hogy a körtöltésen kívül helyezkednek el, Szegedet
valóságos gyűrűként fogják körbe. Kialakulásukat több tényező
befolyásolta. Egyrészt: az első világháború alatt és után a helybeli
lakosság egy része rohamos mértékben elszegényedett, és nem tudta a
lakbért fizetni. Másrészt: jelentős számú menekült érkezett Erdélyből
és a Bácskából, akik a város területén zsúfolódtak össze és valamiféle
lakásmegoldást kellett nekik biztosítani. Mivel a magánépítők nem
voltak hajlandóak lakóházakat építeni, ezért a város kényszerült kis
alapterületű épületek emelésére, amelyek azonban nem tudták
kielégíteni az igényeket.
Kecskés István telep is a Köröltésen kívül található.
Létrejöttében az előző szempontok is szerepet játszottak, de ezen túl
kialakulása közvetlenül az első világháború következménye.
„Meglehetősen keveset tudunk a Szeged városát övező telepek
létrejöttének és kialakulásának a körülményeiről, ami elsősorban az
írásos források hiányával és feltáratlanságával magyarázható.” –
olvashatjuk Mód László, a szegedi telepek történetével is foglalkozó
néprajzkutató tanulmányában.1 Kecskés-telep történetét az utóbbi
években kezdtem kutatni. Célom volt föltárni, mely személyek és
közösségek segítették az életfeltételek kialakulását, a mindennapi
tevékenységek megindulását. Kerestem a választ arra, hogy a város
különböző részeiből, különböző társadalmi és kulturális rétegeiből
véletlenszerűen összetevődött emberek csoportja nagyon nehéz
körülmények között hogyan kezd új életet, s teremti meg saját
közösségét. Jelen tanulmányban a kutatás eredményeinek egy szeletét,
a betelepülés folyamatát mutatom be. A telepen élő leszármazottakkal
készült interjúkon kívül a Csongrád Megyei Levéltár, a Szeged-Csanádi
Püspöki Levéltár dokumentumai és a korabeli sajtó információi
segítették a munkát.
A telep névadója KECSKÉS ISTVÁN (1880–1944). (1. kép)
Életének és életművének tudományos feldolgozása Fári Irén nevéhez
fűződik.2 Szegényparaszti családban született Szegváron 1880.
december 11-én, ahol elemi iskoláit is végezte. 1900-ban a szegedi
közgazdasági középiskolában érettségizett. 1902-ben a Városházára
került írnoknak, majd 1907-ben segéd földnyilvántartóvá, később
iktatóvá nevezték ki. Ezzel párhuzamosan a Szegedi Ármentesítő és
Belvízszabályozó Társulat pénztárnoka lett. Életében meghatározó
szerepet játszott az I. világháború. Tartalékos századosként vonult be, a
szegedi gyalogezred egyik parancsnokaként vett részt a harcokban.
Isonzónál esett át a tűzkeresztségen, később is hősiesen harcolt. Ezt a
hadvezetés a Károly Csapatkereszt kitüntetés odaítélésével ismerte el.
Láblövése miatt hadirokkanttá vált, ezért a háború későbbi szakaszában
Szegeden teljesített szolgálatot. A Károlyi kormány megalakulása után
szerelt le, és tért vissza dolgozni az Árvízmentesítő Társulathoz. A
háború után kapcsolódott be igazán Kecskés István a város közéletébe,
és szabad idejét teljesen sorstársai megsegítésének szentelte. Az 1920-
as évek elején a HADRÖÁ (Hadirokkantak, Hadiözvegyek és
Hadiárvák) Országos Nemzeti Szövetségének városi csoportjának
ügyvezető igazgatója lett,3 majd a HONSZ (Hadirokkantak Országos
Nemzeti Szövetsége) társelnökeként is aktívan dolgozott. Szintén
hasznosan tevékenykedett a város törvényhatósági bizottságában, a
Frontharcosok Szövetségében, tagja volt a Katolikus Körnek, a Szittyák
csoportjának, a Felsővárosi Minorita rendházban működő
egyháztanácsnak és a Magyar Természettudományi Társulatnak is.
1924-ben beiratkozott a Ferenc József Tudományegyetem jogi karára,
ahol a végbizonyítványt 1927-ben állítja ki részére a jogi és
államtudományi kar.
Kétszer házasodott. Első házasságát 1907-ben kötötte Kaszta
Juliannával. Közös gyermekeik: István, Julianna, Erzsébet. Felesége
halála (1919) után vette feleségül Molnár Máriát 1922-ben, akitől
Zsuzsanna, Márta, Dénes nevű gyermekeik születtek. A ma is népes
család a szocializmusban elszenvedett sérelmeket feledni próbálva,
büszkén emlékszik Kecskés Istvánra, a rokkantak jótevőjére.
Legjelentősebbnek a szegedi hadirokkantak érdekében kifejtett
tevékenységét tartjuk. „A HADRÖÁ a csökkent munkaképességű
tagjainak igyekezett megfelelő megélhetési lehetőségeket keresni,
valamiféle munkához juttatni őket. Kosárfonó üzemet tartott fenn, a
háziipari cikkek előállítása érdekében tanfolyamokat szervezett.
Trafikengedélyeket szerzett részükre, a korzói padok bérleti díjának
beszedését a rokkantaknak juttatta, bicikliőrző munkát szervezett.”4
A munkához juttatáson kívül, legnagyobb hatású szervezői
tevékenysége a hadirokkantaknak juttatott házhelyek kiosztásához
fűződik.5 Szegeden 381 házhelyet és 591 hold bérföldet osztottak ki
Kecskés István közreműködésével, amelyről a HADRÖÁ szegedi
csoportja által 1930-ban kiállított díszes, köszönő oklevél tanúskodik.
A szegedi hadirokkantak 1924. május 10-én kérelemmel
fordultak a város tanácsához, hogy önfeláldozó szervezési munkájában
végzett teljesítményének elismeréseként róla nevezzék el a Közvágóhíd
mögött létrejött telepet. Többek között megfogalmazták:
„Látván és tapasztalván azt a nagy részvétlenséget és közönyt,
mellyel még a legilletékesebb helyen is fogadtak bennünket, azt
a meggyőződést merítettük, hogy nem kis munka, nem csekély
önmegtagadás és nem közönséges küzdelem kellett ahhoz, hogy
végre, hosszú évek múltán mégis, némi megkönnyebbülésünkre
egy kis parcellához és házhelyhez jutottunk. […] tisztelettel
kérjük a tek. Tanácsot, hogy önfeláldozó vezérünk nevéről:
Kecskés Istvánról, aki annyi segítséget és támogatást nyújtott és
szerzett nekünk, vagyis Kecskés Istvánról neveztessék el a
vágóhíd mögötti rokkant telep.”6
A városi tanács az elnevezéshez hozzájárult.7 A kezdetben
Rokkant, majd Kecskés István Rokkant telep elnevezésből így lett
Kecskés István telep. A hivatalos névadási ünnepségre csak 4 évvel
később, 1928-ban került sor.
Kecskés István közéleti tevékenysége mellett főállásban tovább
dolgozott az Árvízmentesítő Társulatnál. Különösen az 1932-es árvíz
védekezési munkák szervezésével, irányításával tüntette ki magát, de
jelentős részt vállalt a Fehér tó környékének rendezésében is.
Időközben megromlott az egészsége. Betegsége ágyhoz kötötte, de
tanácsaival, észrevételeivel mind a helyi, mind az országos
szervezeteket segítette. 1944. október 5-én bekövetkezett halála nagy
veszteség volt a hadirokkantaknak, Szeged városának. A HONSZ saját
halottjának tekintette, koporsóját díszzászlója borította.
A szocialista városvezetés hosszú időre megfosztotta Kecskés
István nevétől a telepet, míg 1992-ben az utódok – Papp Zoltán
önkormányzati képviselő javaslatára – tiszteletük jeleként visszaadták
az általa létrehozott telepnek azt a nevet, amelyet mindig is
megérdemelt.
Országos szinten az 1920. évi XXXVI. tv. 61.§ szabályozta,
hogy az igazolt hadirokkantak és azok özvegyei kaphatnak un.
járadéktelkeket és azokra családi házakat építhetnek. Szegeden a város
az 1923. évi 446. és 523. számú közgyűlési határozatai alapján 1924-
ben kezdte meg a telkek kiosztását több helyen a város határában. Ezt
megelőzően az igénylőkkel járadéktelki szerződést kötöttek, amelyeket
jóváhagyásra az O.F.B.-hez, az Országos Földbirtokrendező
Bírósághoz terjesztette föl. Az előkészítésben és a lebonyolításban a
város különféle hivatalain kívül jelentős szerepe volt a szegedi
Hadirokkantak Szövetségének is.8 Kecskés István közreműködésével
alacsony kamatozású kölcsönhöz jutottak a hadirokkantak, aminek
segítségével házat építettek maguknak.
A járadéktelkek dokumentumai alapján9 megállapítható, hogy a
szegedi hadirokkantaknak juttatott házhelyek közül az I. sorszámmal
jelzett telkek a Szabadkai út bal oldalán az úgynevezett Szérűskerti
dűlőben, a II. számú házhelyek a Szabadkai út jobb oldalán az un.
Kénytelen dűlőben kerültek kiosztásra. Az itt fölépült házak és lakói
adták Kecskés-telep magját. 1924 és 1934 között a Szérűskerti dűlő
területére 106, a Kénytelen dűlőre 65 járuléktelki szerződést kötöttek.
Az első számú parcellára szóló szerződést 1924. május 25-én Fogas
Pálnéval kötötte a város. Az iratok között az utolsó feljegyzés 1959-ből
való. A szerződés szigorú feltételeket szabott a fizetésre, megváltásra,
értékesítésre. A szerződésbe foglaltak szerint a telek után évenként két
részletben, az ingatlan mindenkori forgalmi értékének 4%-át kitevő
összeget kellett befizetni a város pénztárába. Az összeget a
nagymértékű infláció miatt búza valutában állapították meg. Az
ingatlan forgalmi értékét a város tanácsa öt évenként újra
megállapította. A járadéktelkes megválthatta tulajdonául a telket,
amelynek összege a kérelmezés idejében legutóbb fizetett évi járadék
25-szöröse. A megváltott telket el lehetett adni, „de a megváltás után is
30 évig fennmarad a kötöttsége. […] A megváltott telket el lehet adni
másnak is, mint rokkantnak, de a szerződést kötelesek a polgármester
úrnak bemutatni.”10 Ezzel megakadályozhatónak vélték az egy kézbe
való halmozódást. A szerződések és a hozzá csatolt iratok alapján
megállapíthatjuk, hogy a kiosztott házhelyeket folyamatosan
ellenőrizték, de nem minden esetben tudott a hivatal naprakész lenni. A
kedvezően kialakított járadék fizetését sem tudta mindenki fizetni.
Többen már a szerződést sem kötötték meg, vagy hamar lemondtak a
számukra juttatott telekről. Gyakori volt az egymás közti csere telepen
belül vagy más rokkant házhelyre.
A kiosztott házhelyek szerint létrejött utcák egy kicsi,
barátságos településrész kialakulásához vezettek. A Szabadkai út bal
oldalán két utca és egy sor, jobb oldalán két utca és két-két sor alkotta
az Ó- vagy Öreg telepet. (2. kép) Az utcák és házak először a
telekosztás sorszámait viselték. Országos kezdeményezés volt már
1927-ben, hogy az addig névtelen utcáknak a történelmi Magyarország
városairól, községeiről, hegyeiről, vizeiről adjanak nevet. Szegeden a
város által megbízott utcanév-előkészítő bizottság a városban található
névtelen utcák elnevezéséről 1934-ben döntött. Kecskés-telep utcáit a
Magyarországtól elszakított Délvidék településeiről nevezték el. Így
kapta nevét az Újvidéki, Zombori, Apatini utca és a Moholi sor,
valamint a Csantavéri utca, Adai és Palánkai sor. Ugyanekkor lett
elnevezve a Szondi utca is.12 (Ma már Szondi György nevét viselő
utcanév-táblával van jelezve. Feltételezhetően a Nyugat-Bácskában
található Szond községről kapta a nevét.) A napjainkig ugyanezeket a
neveket viselő utcák a telep létrejöttekor lényegesen rövidebbek
voltak.13 A névtelen utcák korából származtathatók az idősebbek ajkán
ma is élő, változatos utcanevek használata. Ezek egy része a
helyzetükből adódik, más része az ott lakók nevéből származik (pl.
Nyáriék utcája). A Szabadkai út mindkét oldalán lakók a másik oldalra
használták a túloldalon kifejezést, a Szabadkai útra az Országút, Főút
(Főutca), Nagyút, Nemzetközi út, Szabadkai út elnevezést. Az első utca
jelenthette a főúttól jobbra vagy balra található Szondi vagy Zombori
utcát is. A Keresztsoron vagy a „köröszt háta mögött” a Palánkai utcán
lakókat értették/értik. A fél utca kifejezést az utcasorra használták
többen. Az utolsó ház az utcában a végház volt.
Az utcákat szérűskertek, szántóföldek és vályogvető gödör
vették körbe. (3. kép) A benépesülés lassan, fokozatosan ment végbe.
Visszaemlékezés szerint az elsőként fölépült ház Kéri Mátyásé volt, a
II/61-es portán, a mai Adai utcán. A járadéktelket 1928-ban váltotta
meg (158,78 P), ugyanebben az évben vett föl kölcsönt a ház építésének
befejezéséhez.14 Kéri Mátyás kőműves mester volt, az építkezések
mellett a telepen működő polgári kör vezetésében is részt vett. Váradi
Józsefé volt a második ház, Kecskés telep I/82-es számú járadéktelkét
1929-ben váltotta meg (92,27 P).15 Bata József háza 1926-ban épült,
tört tetővel, a konyhát a nyitott gang lezárásával alakították ki. Az első
beköltöző lakók között volt id. Varga János (Kecskéstelep 50, ma
Csatavéri u. 13.). Mint korelnök, ő nyitotta meg a Kecskéstelepi Polgári
Kör alakuló gyűlését 1926-ban. 1926-os adat szerint a telep teljes
kiépítését az odavezető, minden időben járható gyalogút hiánya is
késleltette.16 Ennek elkészülte után, 1926-ban fölgyorsult a telepen az
építkezés. „Eddig kb. 46 házhelyen épült fel már a lakás és összesen kb.
200 lelket foglal magába.”171927 márciusi adat szerint 51 elkészült és
6 épülő házról van tudomásunk, 245 + 23 fő lakossal, akik közül 4
családban volt hadiözvegy a családfő. A kimutatás szerint 9 fővel
érkezett a telepre két család (Jurka Béla és Süli Mihály), 8 fővel három
család (Bába Szabó János, Gombos József és Kéri Mátyás), 7 fővel hét
család (Nyári Imre, Farkas József, Molnár József, Fodor Mihály, Zsiván
János, Tóth Antalné). Az Alsóvárosi feketeföldek lakóit (3 ház 15
fővel) is itt sorolják föl. Közülük került ki az útkaparó (Pataki József)
és a szérűskerti csősz (Csiszár János).18 Az 1928-as telepavató
ünnepségről tudósító újságírók mintegy 100 megépült házról írnak. A
második világháború után 160 ház lakóiról van tudomásunk.19
Az építkező járadéktelkesek közül többen bankhitelt vettek föl,
amelyhez a város engedélyére volt szükség. Segítette az építkezést az
1927-ben megalakult Falusi Kislakásépítő Szövetkezet, közismert
nevén a Faksz, amely hitelt nyújtott, de nem készpénzben, hanem
építőanyagban.20 Az így épült házakon elhelyezett kis fém táblácskák
jelezték: ez faksz kölcsönös ház. A járadéktelekre jogosultak
többségében megépítették házaikat, s letelepedtek. Mások eladták
megváltott telkeiket. Előfordult, hogy a házhelyhez jutott rokkantnak
nem volt szándékában építkezni, s a szigorú szabályok kijátszására,
előre megegyezett a ház leendő tulajdonosával az átruházásról.
A járadéktelki szerződések iratai között talált dokumentumok
arról tanúskodnak, hogy eredetileg a rokkant telkeken egyöntetű
épületeket képzeltek el a város illetékesei. Ez csak részben valósult
meg. Kecskés-telepen az elkészült házak többsége kicsi, alacsony, 1-2
szobás, vert vagy vályogfalú építmény volt. Az utcafrontra egyaránt
épültek véges és fordított házak, kicsi ablakokkal, amelyekben
zsúfoltan éltek. (4–5. kép) A kezdetben nyitott gangot a későbbiekben
zárttá alakították. A szobák földesek ill. hajópadlósak voltak. A
portákat általában léckerítés választotta el egymástól. A régi házak
többségét az utódok lebontották, újat, modernebbet építettek helyette.
A megmaradtakat is átalakították, modernizálták.
A közművesítés lassan ment végbe. A kezdeti nehézségek és a
mindennapi problémák megoldásában Kecskés István és a HONSZ
minden segítséget megadtak. A gyalogjárda kiépítése 1926. januárra,
az új ártézi kút,21 utcai kifolyók nélkül 1928-ban készült el. Az
áramszolgáltatás hálózatát 1933-ban építették ki a telepen,22 de az
iskolába is csak 1940-ben adta meg a polgármesteri hivatal az engedélyt
a bevezetésére.23 A villanyvilágítás nehezen ért el a lakosokhoz, a házak
többségébe az 50-es évek elején vezették be.
A közösségi élet legfőbb szervezője 1948-as megszüntetéséig a
Szeged Kecskéstelepi Polgári Kör (6. kép) volt. A telep életének nincs
olyan területe, mozzanata, amelynek részese, indítványozója és
kivitelezése ne kapcsolódna Kecskés István személyéhez, ezzel együtt
a Polgári Körhöz. Kecskés István magát a róla elnevezett telep
védnökének, az itt lakók pedig őt védelmezőjének tekintették. A Polgári
Kör alakuló közgyűlését 42 taggal 1926. február 14-én tartotta. Célját
az alapszabályban határozta meg:
„Szeged-Kecskéstelep keresztény nemzeti alapon álló
polgáraiból oly erkölcsi testületet alkotni, mely a törvények és
törvényerejű rendeletek korlátai között mindent elkövet a tagok
szellemi, társadalmi és anyagi jólétének, valamint vallásos és
hazafias érzületének, az összetartozandóság érzésének ápolása,
fejlesztése, erkölcseinek nemesítése, szakismeretek terjesztése s
a tagok gazdasági irányban való művelése mellett Kecskéstelep
felvirágoztatása érdekében. […] Célját helyi és fővárosi politikai
és szaklapok járatása, könyvtára, társas összejövetelek,
felolvasások, értekezések, szónoklatok s alkalmilag
kertgazdasági, állattenyésztési és háziipari tanfolyamok által
kívánja elérni.”
A telep életének alakításában és szervezésében a Polgári Kör
mellett, vele karöltve a vallási közösségeknek volt jelentős szerepe. P.
Schneider Vencel (1896–1985) ferences plébános, mint a telep
plébánosa, de mint rendházfőnök is a hitélet minden területén kész volt
segítséget nyújtani, részese volt a telep eseményeinek.
Az első, legfontosabb esemény a telep életében 1928. augusztus
12-én a telepavató, a háborúban elesett hősöknek fölállított kereszt – és
a polgári kör díszzászlójának szentelési ünnepélye volt. Az ünnepség
központja a felavatandó kőkereszt és a mellette felállított díszsátor volt.
P. Vencel tartotta a szentmisét, utána fölszentelte a gyönyörű,
virágokkal díszített kőkeresztet, amit díszközgyűlés követett. A
díszközgyűlés a Himnusz eléneklésével ért véget, ami után ünnepélyes
felvonulás következett 57 pár koszorúsleány és legény részvételével.
Az eseménysort este bankett zárta.25 A hősök keresztje, helyiek nyelvén
a köröszt, a telep központja, annak szimbóluma volt. A régi telep
lakossága a kereszt körül tartotta ünnepeit. Kecskés-telep lakói a mai
napig gondozzák az emlékművet, különös figyelmet fordítva rá halottak
napja környékén.
A betelepüléssel párhuzamosan történt az intézményi hálózat
kialakulása. A közösségi intézmények közül elsőnek az elemi iskola
felépítésére került sor a Klebelsberg – iskolafejlesztési program
keretében. A tanítás az 1928. okt. 5-én kezdődött meg. Ebben az
iskolában folyt a tanítás 1964-ig, az új, 8 tantermes „nagy iskola”
fölépüléséig. Mészáros Béla vezető tanító év végi jelentésében az iskola
megépülésének jelentőségét és szükségességét így fogalmazta meg:
„Az iskola felépülése valóban jótétemény és áldás volt a telep
lakosságára és tanköteles korú gyermekeire, mert a nagy
távolságra eső Alsóvárosi községi elemi iskolába való bejárás a
szegény sorsú hadirokkant szülők hiányosan öltözött
gyermekeinek egészségére különösen esős és hideg téli időben
nagyon veszedelmes volt. A rendes beiskolázás elé is
leküzdhetetlen akadályokat állított.”26
Értékelése szociológiai pontossággal tükrözi a telep szociális
helyzetét, reális képet festve a telepen élők anyagi helyzetéről, az
általános szegénységről.
Az iskola közösségépítő tevékenységét maghatározták az iskola
pedagógusai. Kiemelkedő pedagógus személyiségek voltak a korai
telep életében Kréterné Kecskés Irén és Cserny János. A tanórák
megtartásán kívül mindketten tevékenyen vettek részt a telep
mindennapjaiban és kulturális életében. 1930-ban harangot és
oltárképet szenteltek az iskolában, majd 1931-ben az
oltárfülke/iskolakápolna kialakításával megteremtődött az egyházi
szertartások méltó helye, s lehetővé vált a vallási közösségek,
hitbuzgalmi egyesületek létrejötte Kecskés-telepen. A vallási
közösségek közül a legnagyobb hatású munkát az Oltáregyesület tagjai
fejtették ki, létrejöttét az iskola tanítói kezdeményezték. A Kis Szent
Teréz Leánykör tagjai aktívan bekapcsolódtak a telep életébe.
A HONSZ szegedi tagozata és a Polgári Kör szervezte meg a
telep részére saját kultúrházuk fölépítését 1938-39-ben. A kultúrházban
700 kötetes könyvtárral is rendelkező, külön kör-szobát alakítottak ki.
Évente egyszer társas vacsorát rendeztek, eleinte a Kónya kocsmában,
majd a kultúrházban.27A Polgári Kör szervezésében alakult meg 1930.
szeptemberében a Kecskéstelepi Önkéntes Tűzoltó Testület,28melynek
létrehozását a szérűskertek közelsége tette indokolttá, de fontos
szempont volt a hadirokkantak házainak tűzvésztől való védelme is.
Kecskés-telepen működött vonószenekar, de jelentősebb volt a Polgári
Kör szervezésében működő Kecskéstelepi Dalárda Cserny János tanító
vezetésével. Sikerrel szerepeltek a telepi és az alsóvárosi
ünnepségeken.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy a 90 éves telep eddigi
történetének legnehezebb időszaka az első két évtized volt: a városi
bérföldeken kiosztott házhelyekből ki kellett alakítani egy településrész
infrastruktúráját és közösségét. A betelepüléssel párhuzamosan történt
az intézményi hálózat kialakulása. Az intézményi hálózat létrejötte
biztosította a településrész közösségi életének színtereit. A lakók
számára a beilleszkedés és egymás elfogadásának időszaka volt. A
vallási közösségekben élénk kulturális tevékenység alakult ki, a közös
célok megvalósítása segítették egymás megismerését. Ehhez segítséget
nyújtott a Kecskéstelepi Polgári Kör, valamint a létrejött vallási
közösségek sokasága. A nehézségek ellenére, vagy éppen annak
köszönhetően egymásra figyelő, egymást segítő embereket ismertünk
meg az őstelepiek információiból és a dokumentumokból. Az emberi
kapcsolatokat a közös tennivalók, az együttgondolkozás és
munkálkodás határozta meg.”